Baranta Tradicionális Magyar Harcművészet
Kép galéria
 

 







 
































 





 
Közhasznúsági jelentés
 
Link ajánló
 
További link címek
 
Nyári táborok érdeklődők számára
 
Cikkek
Cikkek : Újabb szkíta fegyverarzenál

Újabb szkíta fegyverarzenál

A közel egy évig tartó feltárást a Városföld és Drávaszerdahely között épülő magyar-horvát gázvezeték nyomvonalán végezték a régészek. Rézkori és szarmata településobjektumok között helyezkedett el egy, az előkerült leletanyag alapján a korszakban kivételes jelentőségűnek számító középső vaskori objektum. A leletek között egy akinakész (rövidkard), két, hosszú köpűvel ellátott vas lándzsahegy, egy vas hüvelyvég, egy kisebb és egy nagyobb méretű, ellentett élű vascsákány, egy feltételezhetően fokosként meghatározható vastárgy, két különféle típusú vasbalta, valamint egy háromélű bronz nyílhegy található


 

Szkíta fegyverarzenál került elő Bátmonostor mellett

A szkíta kor jelentős fegyverarzenálja került elő egy kilenc négyzetméteres, feltehetően temetkezési hely feltárásán Bátmonsotor-Szurdok lelőhelyen - közölte Gyucha Attila a Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) irodavezetője.

Az objektum bontása során az Alföld területén a szkíta korban - i.e. 7. század második felétől az i.e. 4. század második feléig - használt fegyverek közel teljes köre került felszínre - mondta Gyucha Attila.

A leletek között egy akinakész (rövidkard), két, hosszú köpűvel ellátott vas lándzsahegy, egy vas hüvelyvég, egy kisebb és egy nagyobb méretű, ellentett élű vascsákány, egy feltételezhetően fokosként meghatározható vastárgy, két különféle típusú vasbalta, valamint egy háromélű bronz nyílhegy található - sorolta a feltárt fegyverarzenált az irodavezető.

A közel egy évig tartó feltárást a Városföld és Drávaszerdahely között épülő magyar-horvát gázvezeték nyomvonalán végezték a régészek. Rézkori és szarmata településobjektumok között helyezkedett el egy, az előkerült leletanyag alapján a korszakban kivételes jelentőségűnek számító középső vaskori objektum.

A Gulyás Gyöngyi vezetésével folyatott feltáráson az objektumból a jó állapotban megmaradt fegyverek mellett, a korszakban szintén nem ismeretlen csonthenger-töredékek is előkerültek, egy gödörben pedig egy 29,5 centiméter magas, fazekaskorongon készített, kétfülű edény hevert, melynek közeléből mintegy száz darab, rendkívül vékony bronzlemezből tekert, fél centiméter hosszú ruhadíszt bontottak ki a NÖK régészei.

Gyucha Attila szerint, a leletek sokszínű összetétele, gazdagsága és az objektumban elfoglalt helyzete alapján földbe kerülésük feltehetően temetkezési szertartáshoz köthető. A tárgyak - különféle vizsgálataikat és restaurálásukat követően - a kecskeméti Katona József Múzeumban kerülnek végleges elhelyezésre.

 

 
Baranta nyílt gyakorlati foglalkozások, előadások, bemutatók
A programok rendszerint a meghirdetett időpontok előtt egy héttel kerülnek pontosításra. Tájékozódni edzéseken, illetve a budapesti edzőktől lehet.
 
2011.11.
 

 

 
Szerves kultúra előadások

 
A legújabb Baranta közösség

harc

  A 111. baranta közösség
2010. szeptemberében alakult
Stuttgart városában
Kezdeményező:
Jablonkay Péter


 
Támogató ménesek


Aggteleki Nemzeti Park
Jósvafői Hucul Ménes

Dr. Magyar Gábor Hucul
és Kazak ménes

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!